Ugrás a fő tartalomra

Év Térképe díj - Norvégiában

 Még néhány nap, és kiderül az MTFSz térképbizottsága az idei térképek közül melyiket javasolja a 2020-as Év Térképe díjra.

Norvégiában nemrég választották meg a 2019-es Év Térképét, ugyanis a közgyűlésük hagyja jóvá a díjat, és a COVID19 helyzet miatt ezt a közgyűlést fél évvel elhalasztva nemrég tartották meg.
A díjazott térképek 2019-ben:

1. Mørk normáltáv - WOC2019

2. Ripan - Tynset IF

3. Mørk középtáv - WOC2019

Az első díjat a 2019-es Tájfutó Világbajnokság egyik, a hosszútáv térképe kapta. A Világbajnokság rendezői nagyon örültek a díjnak, és úgy gondolják, a térkép készítője, Kristen Treekrem minden elismerést megérdemel. Érdekesség, hogy a 2. (Ripan) és 3. helyezett (szintén a Világbajnokság középtáv) térképet is ő készítette.
A 2019-es norvégiai Világbajnokság összes térképét ő készítette, így a két díjazotton kívül még:
Középtáv selejtező 

Váltó

Kristen Treekrem

61 éves, 15 éves korában készítette első térképét otthona közelében. 18 évesen a helyi önkormányzatnak készített iskolatérképeket. Ezután a katonai szolgálata alatt egész életére kiható élmények érték, aminek hatására úgy döntött, neki soha többé ne mondja meg senki, mit csináljon, ezért főállású térképkészítő lett.

A legjobb éveiben 80 km2 térképet készített évente, mostanában beéri 55 km2/évvel. Mivel Norvégiában elég nagy a kereslet tájfutó térképek iránt, csak háromszor dolgozott külföldön, Svédországban, az USA-ban és Tanzániában.

Az utóbbi három norvégiai Világbajnokság térképeinek készítésében résztvett, 1997-ben Grimstadt-ban, és 2010-ben Trondheimben másokkal közösen, 2019-ben egyedül.

A 2019-es VB térképeit 2017 és 2018 nyarán készítette, hogy ugyanolyannak lássa a növényzetet, mint majd a verseny alatt lesz.

Nyilatkozata szerint a legközelebbi norvég VB térképeit már nem ő fogja készíteni, mert ideje, hogy a fiatalok is teret kapjanak.

Térképek, fénykép: WOC 2019 honlapja

Megjegyzések