Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Gondolkoztál már azon, hogy kerül rá a kezedben lévő papírra a valóság "tájfutó szemüvegen keresztül" készült kicsinyített mása, hogy aztán a segítségével teljesítsd a feladatot?
Legutóbbi bejegyzések

Terület körvonalrajzának elkészítése a Google Earth-ben

Szükségünk lehet rá, hogy egy terület körvonalát rögzítsük, akár saját magunknak, akár másokkal való megosztás céljából. Ennek egy lehetséges módja a Google Earth ingyenes alkalmazásban a körvonalat megrajzolni, majd elmenteni "kml" fájl formájában. Ehhez a Google Earth alkalmazást le kell tölteni, és telepíteni. Lépések. 1. Megnyitjuk az alkalmazást 2. Beállítjuk a képernyő közepére a területet. A baloldali menüsorban jobb klikk a Saját helyekre > Hozzáadás > Sokszög 3. A feljövő új sokszög ablak mellett a kurzorral megrazoljuk a terület körvonalát. 3. Az "Új sokszög" ablakban beírjuk a terület nevét. 4. Meg lehet változtani a körvonal színét, és vastagságát, illetve a kitöltő színt áttetszővé tenni, vagy el is lehet tünteni. 5. A fájlt "kml" kiterjesztéssel el kell menteni, majd el lehet küldeni, másnál ugyanígy fog megjelenni.

Év Térképe díj - Norvégiában

  Még néhány nap, és kiderül az MTFSz térképbizottsága az idei térképek közül melyiket javasolja a 2020-as Év Térképe díjra. Norvégiában nemrég választották meg a 2019-es Év Térképét, ugyanis a közgyűlésük hagyja jóvá a díjat, és a COVID19 helyzet miatt ezt a közgyűlést fél évvel elhalasztva nemrég tartották meg. A díjazott térképek 2019-ben: 1. Mørk normáltáv - WOC2019 2. Ripan - Tynset IF 3. Mørk középtáv - WOC2019 Az első díjat a 2019-es Tájfutó Világbajnokság egyik, a hosszútáv térképe kapta. A Világbajnokság rendezői nagyon örültek a díjnak, és úgy gondolják, a térkép készítője, Kristen Treekrem minden elismerést megérdemel. Érdekesség, hogy a 2. (Ripan) és 3. helyezett (szintén a Világbajnokság középtáv) térképet is ő készítette. A 2019-es norvégiai Világbajnokság összes térképét ő készítette, így a két díjazotton kívül még: Középtáv selejtező  Váltó Kristen Treekrem 61 éves, 15 éves korában készítette első térképét otthona  közelében. 18 évesen a helyi önkormányzatnak kész

A hertfordi kötve bombázók és a tájfutás

Sváb Emese, jelenleg Angliában élő tájfutó hívta fel a fegyelmemet a lakóhelyén, Hertfordban garázdálkodó gerilla csapatra. A nevük „Secret Society of Hertford Crafters yarn-bomb”, Emese fordításában „Hertfordi kézművesek titkos társasága, Kötve bombázó alosztály”. A lényeg, hogy egész évben csendben kötögetnek, és aztán a békés kisvárost karácsony előtt elárasztják a kötéseikkel. Idén azt találták ki, hogy a városban lévő szép piros postaládákat „megfejelik” egy-egy karácsonyfával. 40 postaláda, 40 karácsonyfa. Itt lehet róluk olvasni: https://www.inyourarea.co.uk/news/secret-society-of/ Pár kép, amely a dúlásuk után készült:: Az élelmes tájfutók ezt a csapást is a maguk javára fordították, és a postaládákat ellenőrzőpontnak használva 27 pontos MapRun pályát készítettek, amely mint tudjuk, bármikor teljesíthető. Így mivel nem csoportosulnak, a COVID-19 korlátozás se vonatkozik erre a sporttevékenységre.   Így, néz ki a postaláda, mint a videóban láthatod, ha netán eltűnt róla a rátét

Tájfutó webináriumok felmérés

 Június végétől kéthetente, Hétfőn Hétkor címmel rendszeresen tartunk webinádiumokat, amelyek témája főként tájfutó térképekről, térképkészítésről szól. Az előadóknak köszönhetően, immár 12 webináriumon vagyunk túl. Egy-egy alkalommal 30-50 jelentkező volt, amelynek 2/3-a részt is vett az előadáson. A webináriumok ismertségének, a témák népszerűségének és a jövőbeli igények megismerésére egy kérdőivet készítettem, amelyre 67-en válaszoltak. Grafikonokon ábrázolva az alábbi eredményeket adta a felmérés: Röviden összefoglalva, a válaszadók nagy része hallott róla, hogy tavasztól kéthetente vannak webináriumok, Hétfőn Hétkor. A legkevésbé az MTFSZ hivatalos oldalairól (mtfsz.hu, illetve mtfsz facebook oldal) értesülnek a webináriumokról, több mint 80% a 4 tájfutó facebook oldalakról (tájfutó, tájfutás, OrienteeringMappers, MapRunners) illetve a levelezési listáról.   A válaszadók fele nem vett még részt rajta, időhiány miatt. Legszívesebben térképkészítéssel és edzésekkel kapcsolatban

Egy térkép evolúciója avagy a térképészet revolúciója

 A 2020. évi Normáltávú Országos Egyéni Tájékozódási Futó Bajnokságot a Pécs melletti Jakab-hegy térségében rendezték. A verseny térképe idehaza az első lézerszkennelt alapanyagokból készült országos bajnoki térkép. Kiválasztottam a terep 0,85 km2 méretű darabját, amely a térkép névadója, a Jakab-hegyet körülvevő Avar-gyűrű térségét ábrázolja. A térképkészítés alapanyaga 1980 és 2020 közt az 1980-ban készült 1:10 000 méretarányú topográfiai térkép volt. 1989-ben készült ebből az alapanyagból a terepmunka, majd az 1990 évi versenyen használták ezt a térképet. EOTR 1980 vs TÉRKÉP 1990 A térkép következő kiadása 2003-ban volt, érdekes módon erősen torzított a térképnek ez a része. EOTR 1980  vs  TÉRKÉP 2003 2020-ban lézerszkennelés alapján készült a térkép EOTR 1980 domborzat  vs  lézerszkennelésből készített domborzat Ezt a térképrészletet Dénes Zoltán készítette. A fenti, 0,85 km-es darabbal a terepen 38 munkaórát töltött, és a rajzolásával 25 órát. Ezek szerint, ezen a t

3. Tájékozódási Futó Világbajnokság, 1970. szeptember 25-27.

  1970-ben alakult meg a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség. Abban az évben mindjárt nagy erőpróba várt a magyar élversenyzőkre, a 3. Tájékozódási Futó Világbajnokság Németországban, Friedrichroda közelében  (akkor NDK), szeptember  25-27 közt. Nagyon szép eredmények születtek, részletesebben a Wikipédián , magyar vonatkozású az MTFSz honlapon. A térképek méretaránya 1:25 000 volt, 5 m alapszintközzel. Zöld színt még nem használtak, a  bozótosabb területek szürke színnel lettek feltüntetve. A pontmegnevezéseket szöveggel adták meg, németül. Szeptember 25., terepbemutató A tájékozódási feladat főként útvonalválasztás volt. Szeptember 26., egyéni verseny A váltót az együttfutás megakadályozására érdekes rendszerben bonyolították.  Az első futók távoli rajtból egyéni indulással rajtoltak, majd az összes futó szintén távoli célba beérkezése után időkiegyenlítéssel indultak a 2. futók. Innét már „rendesen” váltottak. Eléggé elhúzódhatott a verseny, mert a fénykép alapján az erdeményhirdet